Borovi fenyő

Kereskedelmi elnevezések: borovi fenyő, Kiefer, Forche, Europeaan Redwood, Baltic Redwood, Scots Pine, Szoszna obüknovennaja.

Az erdei fenyő elterjedése
Az erdeifenyők nemzetségének 120 faja közül a legelterjedtebb a közönséges (vagy európai) erdeifenyő (Pinus sylvestris L.). Földünk egyik legnagyobb alkalmazkodóképességgel rendelkező fafaja. Jól tűri a szélsőséges éghajlati viszonyokat, így a Földközi-tengertől az északi sarkkörig, a Brit-szigetektől É-NY Szibériáig mindenhol előfordul. A síkvidéktől kezdve felemelkedik az Alpokban, a Pireneusokban közel 2000 m magasságig. Hazánkban a Dunántúl egyes tájain és a Sátorhegységben őshonos. Tömeges {mosimage}elterjesztése az "Alföld fásítási program"-hoz kapcsolódik, melynek keretében mintegy 80 ezer ha erdeifenyő-ültetvényt létesítettek az alföldi homok tájakon (Kiskunság, Nyírség, Jászság). Ma az erdeifenyő a legelterjedtebb fenyőfajunk, területe közel 150 ezer ha, az éves fakitermelése pedig 400 ezer m3 körüli. Az igen széles elterjedési körzetnek megfelelően fajon belül is különböző földrajzi változatok (öko típusok) alakultak ki. Pl.: különösen kiváló minőségű egyenletes, sűrű szövetű fát biztosít az északi termőhelyű "lapp erdeifenyő", vagy a fapiacon kiemelt kategóriát jelentő "amúri erdeifenyő". Általában az északi erdeifenyő (balti, skandináv, lengyel, német) egyenes, hengeres törzsű, keskeny, kúpos koronájú, vékony ágú, jó minőségű, sűrű, egyenletes évgyűrűjű. A déli típusú erdeifenyő széles koronával, erős, vastag ágakkal rendelkezik, évgyűrűszerkezete és faanyagminősége rendkívül inhomogén. Ebbe a típusba sorolható a homoki ültetvények fája is. A hazai fapiacon a minőségi erdeifenyő importból származik.

Az erdei fenyő morfológiai jellemzői
Törzsforma: nagy termetű fa, tői párosával helyezkednek el, 4-7 cm hosszúak, csavartak. Általában egyenes, hengeres. Mellmagassági átmérője 0,1-1,0 m, magassága 20-40 m. Jobb termőhelyeken 18 m-ig ágtiszta. Az ágak szabályos örveket képeznek (az ágörvek száma alapján meghatározható a fa kora), különösen a déli típusnál igen vastagok, dúsak. Az ágörvek helyén nagy méretű szárnyas göcsök keletkeznek, ezért rendkívül fontos a fakitermelés korának növelésével a göcsmentes fatestzóna vastagítása. Az ágörveknél a törzs vastagabb. A kéreg a törzs alsó részén vastag, hosszan és mélyen barázdált, barnásszürke; a törzs felső részén élénk, sárgásvörös, hártyás pikkelyekben leváló.

A fatest makroszkopikus jellemzői
A geszt és a szíjács élesen elkülönül. Az idősebb törzseknél a világos, sárgásfehér szíjács az átmérő 1/3-a. A geszt sötétebb színű, a levegőn vörösbarnára színeződik. A kortól és a termőhelytől függően változhat a nagysága és a színe. A sötétvörös gesztű erdeifenyő (kéregmentesen) összetéveszthető a vörösfenyővel (ferri-cloriddal azonban csak a vörösfenyő festődik sötét zöldre). A geszten belül a bél körüli ún. "juvenilis-fa" 12-15 szélesebb évgyűrűt foglal magába, az érett geszthez viszonyítva lazább szövetű és erősen göcsös. Az évgyűrűkben a sötétebb kései (nyári) és a világosabb korai (tavaszi) pászták jól elkülönülnek. A késői pászta aránya 30% körüli és sűrűsége (térfogatsúlya) lényegesen nagyobb (mintegy háromszorosa) a korai pásztáénak. Az évgyűrűk szélessége az éghajlati viszonyoktól függően igen változó. E szélesség változása a korai pásztánál hasonló jellegű, tehát a késői pászta viszonylag állandó szélességű. Így a szélesebb évgyűrűk lényegesen lazább szövetűek. Az ilyen széles évgyűrűjű erdeifenyőket gyakran "répafenyő"-nek nevezik (pl.: az óceáni klímán gyorsan növő "belga fenyő", vagy az alföldi erdeifenyő). A sűrűbb, egyenletes, keskeny évgyűrűjű erdeifenyőt nevezik általában "borovi fenyő"-nek (pl.: a Nyugat-Dunántúl egyes tájairól, vagy Észak-Európából származó erdeifenyő). Megjegyezzük, hogy a fakereskedelemben ma minden erdeifenyőt borovi fenyőnek hívnak.

Az erdeifenyő sajátos fahibái, károsodásai
Az erdeifenyőfa állományok általában egészségesebbek, mint az Európa-szerte epidémikusan pusztuló lucfenyvesek. A nem őshonos termőhelyeken már a középkorú (35-40 éves) állományok törzseinek alsó szakaszában tömegesen károsít a gyökértapló (Heterobasidion annosum) és a gyűrűs tölcsérgomba (Armillaria mellea). Főleg az előbbi fellépésével függ össze, hogy az alföldi fenyvesek véghasználati korát a tervezett 70-80 évről 40-50 évre kell csökkenteni. Nagy károkat okoz a fiatal erdei fenyvesekben a hótörés és a száraz nyarakon gyakori, az avartűzzel kezdődő erdőtűz (a nagy gyantatartalmú fenyőtők könnyen tüzet fognak). Az erdeifenyő fahibái közül a legjelentősebb a göcsösség. A kényszerűségből viszonylag fiatalkorban kitermelésre kerülő, erősen göcsös alföldi erdeifenyvesek emiatt nem alkalmasak szerkezeti, teherviselési célokra. Gyakori fahiba a vaseresség (nyomott fa), ami főleg az excentrikus bélelhelyezkedésű törzsek szélesebb évgyűrűjű "nyomott oldalán" jelentkezik. Felismerhető vörösbarna színéről, amely hasonlít a széles késői pásztákra.

A vaseres fa erősen vetemedik még hosszirányban is, nehezen szárítható, telíthető. Az erdeifenyő nagy gyantatartalma ellenére ritkábban tartalmaz gyantatáskákat (ömlenyeket), mint a lucfenyő. A kékfestő (Ceratostomella) gombák azonban a szíjácsát erősen támadják. Az így keletkező kékülés a tavaszi, nyári időszakban elsősorban a kéregben lévő hengeres fánál jelentkezik, de a nedves fűrészárunál is felléphet. A kékülés kimondottan esztétikai hiba, a szilárdságot nem befolyásolja. A kéregben lévő hengeres fa a hosszabb idejű nyári tárolás esetén erősen ki van téve a rovarok (cincérek, fadarazsak) károsításainak is.

Az erdei fenyő műszaki jellemzői
Az erdeifenyő ipari feldolgozását befolyásoló jellemzők közül röviden összefoglaljuk a kémiai, fizikai és mechanikai tulajdonságokat.

Az erdei fenyő kémiai tulajdonságai
A különböző fafajok elemi összetétele között igen kicsik a különbségek. Az erdeifenyő esetében az átlagértékek a következők: szén 50,1%, hidrogén 6,1%, oxigén 43,4%, nitrogén 0,2%, egyéb elemek (hamualkotók) 0,2%.

A fatest vegyi összetétele: cellulóz 41,9%, Lignin 29,5%, pentozánok 8,7%, hexozánok 12,8%, hamu 1,3%, extraktanyagok 2,2%.

Az erdeifenyő járulékos (extrakt) anyagai közül ki kell emelnünk a gyantát (1-10% mértékben fordul elő, a geszt nagyobb mennyiségben tartalmazza, mint a szíjács). A fenyőgyantát - a lakk- és a festékgyártás fontos nyersanyagát - általában az élőfák "csapolásával" nyerik. A nagy gyantatartalom növeli a faanyag tartósságát, de előnytelen a papírgyártáskor, ragasztáskor és felületkezeléskor. Az erdeifenyő sajátos járulékos anyaga a pinoszilvin, amely szabadfenolos hidroxilcsoportjai révén növeli a faanyag biológiai tartósságát. A ragasztási, felületkezelési technológiák szempontjából fontos a pH-érték ismerete. Az erdeifenyő kevésbé savasnak tekinthető: pH 5,1 (a lucfenyő 3,8).

Az erdei fenyő fizikai tulajdonságai:
Sűrűség: a közönséges erdeifenyő sűrűbb a sima, a luc- és jegenyefenyőknél, de a termőhelytől (az átlagos évgyűrűszélességtől) függően igen változó sűrűségi értékeket mutat:

légszárazsűrűség: 330-520-890 kg/m3 
a friss termelésű (élőnedves) faanyag sűrűsége: 750-800-900 kg/m3.

Zsugorodási jellemzők, %:

  • sugárirányban: 2,6-4,0-5,1
  • húrirányban: 6,1-7,7-9,8  rostirányban: 0,1-0,4-0,6
  • térfogati: 8,9-12,4-16,0

Kevésbé vetemedik, mint a lucfenyő, de az előforduló vaserességi fahiba problémákat okozhat.

Az erdei fenyő fűtőértéke: 16.745 kJ/kg, 8205 MJ/m3.

Az erdei fenyő tartóssága:
Az erdeifenyő (elsősorban a gesztje) tartósabb a luc-, jegenye- és a sima fenyőknél. A DIN 68364 szabvány a 3-4 tartóssági osztályba sorolja (a vörösfenyő és a duglász- a 3., a luc- és a jegenyefenyő pedig a 4. osztályba tartoznak). A szabadon beépített szerkezetek (oszlopok, karók, talpfák, kerti bútorok stb.) védőkezelésre szorulnak.
Mechanikai tulajdonságok: az értékek légszáraz állapotban (U = 12%) értendők a rostokkal párhuzamos irányban.

nyomószilárdság: 35-58-94 MPa 
húzószilárdság: 35-104-196 MPa  hajlítószilárdság: 41-100-205 MPa 
nyírószilárdság: 6,1-10-14,6 MPa 
hasítószilárdság: 0,24 N/mm2 (a sugár mentén) 
ütő-hajlítószilárdság: 1,5-4,0-13 J/cm2 
keménység (Brinel):n bütü 25-40-72 N/mm2 oldal 13-19-24 N/mm2 
hajlító rugalmassági modulusz (E): 6900-12000-20100 MPa
Az északi típusú, jó minőségű erdei(borovi) fenyő kiváló szilárdsági és rugalmassági jellemzőkkel rendelkezik (az értékek a vörösfenyőéhez hasonlóak). A szilárdsági jellemzők szoros kapcsolatban állnak a sűrűséggel, így a laza szövetű fák szilárdsága is kisebb. A szerkezeti célú faanyagoknál az erdeifenyő göcsösségének szerepe rendkívüli: pl.: ha a göcsök együttes átmérője eléri az alkatrész szélességének a 30%-át, akkor hibamentes fához viszonyítva a hajlítószilárdság 33%-kal csökken.

Az erdei fenyő megmunkálási sajátosságai:
Az erdeifenyő jól szárítható, de intenzív, mesterséges szárításkor a szíjácsban finom repedések keletkezhetnek. A védőszeres kezelésnél a szíjács kiválóan, a geszt rész kevésbé telíthető. Kékülés ellen elegendő a mártással történő védelem. Fája az összes forgácsolóeljárással jól megmunkálható, de az erősen gyantás, vaseres faanyag feldolgozása nehézségeket okozhat. Rakodólapok, ládák stb. gyártásakor jól szegezhető, csavarozható. Valamennyi ragasztóanyaggal jól ragasztható. A faanyag felületkezelési sajátosságait a különböző felhasználási területeknek megfelelően kell elemezni. Így az északi államokra jellemző faházgyártásnál a külső festést csak a faanyagvédelmét követően szabad elvégezni. Jó minőségű bevonatot csak az esetben kapunk, ha a faanyag nedvességtartalma nem haladta meg a 14%-ot. Külsőtéri felületkezelésre, ha az erdeifenyő szép rajzolatát és színét is meg akarjuk tartani, akkor lazúr lakkok alkalmazása javasolható. Takart felületkezelésre (festésre) diszperzit, alkyd- és műgyantaolaj alapú felületkezelő anyagok javasolhatók. Olajlakkok és poliészter alkalmazásakor a gyantában gazdag és erősen göcsös faanyagnál szárítási problémák jelentkezhetnek. Belsőtéri felületkezelésre előnyösek a színtelen vagy enyhén pigmentált lazúrok, a világos és színes viaszok. Amennyiben a felület mechanikai védelme szükségeltetik, akkor lakkbevonatokat kell alkalmazni. Az egyenletes, jó minőségű erdeifenyő általában gyantamentesítés nélkül is pácolható.

Erdei fenyő felhasználási területek:
Az erdeifenyő kiválóan alkalmas forgács-, farost- és fagyapotlemez gyártására. Papírgyártásra is alkalmas, de magas gyantatartalma miatt különleges vegyszerezést igényel (e célra a lucfenyő előnyösebb). Az erdeifenyőt széleskörűen alkalmazzák faházak, kültéri falétesítmények készítésére. Észak-európai tapasztalatok szerint a telített erdeifenyő-talpfák 20-40 évig is eltarthatók. Felhasználják zsindelyként, útburkoló kockaként, hajóépítésnél, árboc és vitorlarúd céljára. Fontos bányafa és oszlopféleség. Nagy tömegben gyártanak belőle rakodólapokat, ládákat. Keresett faanyag a ragasztott tartószerkezetek és a különböző ácsszerkezetek készítésére. Dekoratív, tartós ajtók és ablakok készíthetők belőle (tömeggyártásra jobban kedvelik a nála könnyebben megmunkálható lucfenyőt). Felhasználható kisebb igénybevételek esetén lépcsők és padlóburkolatok gyártására is. Markáns, szép rajzolata, kedvező színe miatt a belsőépítészet és a bútorgyártás igen keresett fafaja. Itt nemcsak tömörfaként, hanem színfurnérként is felhasználásra kerül.
Megjegyzés: az erdeifenyők (Pinusok) nemzetségében nagyon sok eltérő tulajdonságú, de külső megjelenésben hasonló fafaj van. Pl.: a szibériai erdeifenyő (Pinus sibirica) még a sima fenyő (P. strobus) közismerten alacsony sűrűségét (250-300 kg/m3) sem éri el. A trópusi erdeifenyők erősen gyantásak, inhomogének. Tehát a közönséges erdeifenyő (Pinus sylvestris) helyettesítésére javasolt fafajok vételekor igen körültekintően kell eljárni.